A kandallóban ég a láng,

van ágyunk és meleg tanyánk,

de untig bírja még a láb,

sarkantyúnk a kiváncsiság,

találni egy fát, egy zugot,

amiről senki sem tudott.

Szikla, erdő, lomb, virág,

csak tovább! Csak tovább!

Hegy és víz az ég alatt,

itt marad! Itt marad!

Találhat, aki jól kutat,

rejtett kaput vagy új utat,

talán ma észre sem veszi,

de holnap biztos megleli,

s a titkos ösvény mind övé

a Hold felé, a Nap felé.

Alma, tüske, kék bogyó,

menni jó! Menni jó!

Kavics, patak és homok,

hagyjatok! hagyjatok!

Hát szerbusz, édes otthonunk:

a nagyvilág vár, búcsúzunk.

De egyszer majd bealkonyul,

és fent a csillag mind kigyul.

Akkor majd szerbusz, nagyvilág:

otthon már vetve van az ágy.

Felhők, ködök, éjszakák,

nincs tovább! Nincs tovább!

Lámpa, tűz és vacsora:

csak haza! Csak haza!